2. nap

Miután mindkettőnk házigazdái bőségesen elláttak reggelivel (gabonapehely, toast, marmelade, no meg az elmaradhatatlan tejes teával) kis lunchpack-kel, útra keltünk és az Anglolang nyelviskolában találkoztunk. 

A kötelező papírok kitöltése után máris kezdetét vette az első nyelvóra - elképesztő, ahogy ezek az angolok beszélnek! Zene volt füleinknek, nagy kortyokkal ittuk Dan szavait. Ismerkedő feladatokkal kezdtünk (icebrakers), és viszonylag hamar kiderült, hogy 10 fős csoportunk résztvevői 8 különböző nemzetet képviselnek (cseh, lengyel, svéd, norvég, szaúd-arábiai, osztrák, olasz és magyar). Mindannyian más célokkal jöttünk ide (a többségünk tanár, de vannak még diákok ill. félig nyugdíjas nyelvtanulók is), a legfiatalabbak 20 évesek, a legidősebbek 60 fölöttiek. Ez gyönyörű példája annak, hogy nem lehet elég korán kezdeni és sosincs túl késő belevágni egy ilyen kalandba. Az időjárás ma is kegyes volt hozzánk, így a kertben ebédeltünk, ahol megismerkedtünk egy finn tanító nénivel, akit egyből le is rohantunk, hogy árulja el nekünk a finn titkot. Eleinte nem nagyon értette, hogy miért kérdezzük ezt, de a beszélgetés végére egyértelműen kirajzolódtak mindenki számára a két oktatási rendszer közötti alapvető különbségek. A szakmai csevelyt Mick, az idegenvezető szakította félbe, aki egy buszos városnéző túrára invitált bennünket. Élvezetes előadásmódjával, fantasztikus humorával egyből eladta nekünk Scarborough-t. Megtudtunk, hogy a korábban kereskedővárosból üdülőhellyé avanzsált település jelentős történelmi és irodalmi múlttal is rendelkezik. Miután Scarboroughnál az angolok legyőzték a vikingeket, 1066-ban Hódító Vilmostól szerették volna megvédeni a szigetországot, akit azonban már nem sikerült visszaverniük, így betették a lábukat a franciák az országba, és ezzel örökre megpecsételődött Anglia sorsa...

Scarborough vára egy sziklaszirtre épült, emiatt sokáig bevehetetlennek tűnt, de az angol polgárháború nem kerülte el ezt a vidéket sem: a parlamentaristák kitartó ostroma végül sikerrel járt, és elfoglalták a várat a királypártiak elől (innen eredeztethető a sirályok bosszúja - mivel a kiéhezett royalisták végső elkeseredésükben sirályhússal próbálták életben tartani magukat -, azóta a sirályok és emberek között ádáz harc dúl). A vár közelében található temetőben nyugszik a híres Brontë nővérek közül Anne, aki a scarborough-i víz gyógyító erejében bízva érkezett ide (sajnos a kúra nem járt sikerrel - ma már ez a kút nem is üzemel).

Utunk során megcsodáltuk a Viktória királynő koronázásának 30. évfordulójára emelt, valaha szebb napokat látott Grand Hotelt, melynek tervezésénél is törekedtek arra, hogy kifejezzék, hogy a kisváros az év minden napján várja a vendégeket:

• az épület alaprajza V betűt formál (Viktória királyné tiszteletére),
• 4 tornya az évszakokat szimbolizálja,
• 12 emelete a hónapokra utal,
• 7 lépcsőháza a hét napjait jelenti,
• és 52 kéményen keresztül 365 lakószobája füstölög.

Sajnos az egykor nagy pompával bíró épület fénye mára megkopott, Scarborough vendégszeretete viszont azóta sem nem lankadt (a 65.000 lelket számláló település népessége a nyári hónapokban 85.000 fő körülire emelkedik).

Ha már a hoteleknél tartunk, június 5-én volt éppen 25 éve, hogy a tenger elnyelte a város egyetlen 5 csillagos szállodáját egyetlen éjszaka leforgása alatt (Holbeck Hall Hotel). Szerencse a szerencsétlenségben, hogy csak anyagi kár keletkezett, a lakók mind idejében kimenekültek. Utolsóként - a legenda szerint - az a friss nászutas pár hagyta el a szobát, akik csak reggel szembesültek azzal, hogy a kert és az épület nagy része eltűnt az ablakuk alól.

Az idegenvezetés után lábra kaptunk, és egy hosszú tengerparti sétával koronáztuk a napot. Hihetetlenül gazdag nap volt a mai, rengeteg élménnyel telített. Holnap délelőtt egy iskolába fogunk ellátogatni, délután pedig folytatjuk a tanulást. Kíváncsian várjuk!